Mégsem indul az MKKP-s Kovács Gergely a XII. kerületi polgármester-választáson
A Kutya Párt többsége nem támogatta az előválasztást.
A Kutya Párt többsége nem támogatta az előválasztást.
Múlt hét csütörtökön arról tájékoztatták a szülőket, hogy az eddig ingyenes iskolában havi 100-150 ezer forintos tandíjat vezetnének be.
Más kérdés, hogy a végső döntést a fenntartó, azaz a Belügyminisztérium fogja meghozni.
A végső szót két héten belül mondhatja ki a szakminiszter, a szülők szava nem döntő.
A hírek szerint jelenlegi helyettesét jelölheti a Fidesz.
A II. kerület pedig a legnépszerűbb.
Az LMP a volt társelnökét, a Kutyapárt a jelenlegi társelnökét, a Momentum pedig a volt helyi rendőrkapitányt indítja a fideszes Pokorni Zoltán ellen a XII. Kerületben.
Földmunkákat végeztek, amikor megtalálták a bombát, a tűzszerészek 250 méteres körzetben biztonsági zónát jelöltek ki.
Korábban azt mondta, nem fogja eladni, de már hirdetik a 800 négyzetméteres luxusvillát.
A Fidesz valószínűleg a jelenlegi polgármestert, Pokorni Zoltánt indítja.
Ha nincs választás, akkor Nádasi Tibor fog beülni az önkormányzatba a Demokratikus Koalíció színeiben.
A Blikk azt írja, az egyházfő a Vatikán XII. kerületi nagykövetségén fog lakni egy külön lakosztályban.
Lakóterületté minősítene egy sor ingatlant a hegyvidéki önkormányzat. A helyi ellenzék és civilek szerint ezzel veszélyben kerülnek a fák, az önkormányzat szerint viszont valójában csökken a beépíthetőség, és nő a biológiai aktivitásérték. Úgy tűnik, mindkét félnek igaza van, de hogy lehet ez? A helyszínen igyekeztünk utánajárni.
A két gyerek körözését egyidőben tette közzé a rendőrség. Arról, hogy együtt hagyhatták-e el a gyermekotthont, egyelőre nincs információ.
Az ingatlanprojektre 30 millió forint volt, ezt osztották el a kerítés hosszával az MKKP politikusai.
Pokorni Zoltán és Őrsi Gergely hiába fogott össze, jogilag ingoványos terepre tévedtek, a Fővárosi Közgyűlés pedig végül csak arról tudott dönteni, hogy május 31-ig tárgyalják a kizárólag lakosoknak fenntartott nem fizetős parkolóhelyek kérdését.
Egy 200 fős gyászmisére ordibált be trágár kifejezéseket a férfi, aztán nekiment annak a két papnak, akik el akarták küldeni.
Parkoló és közösségi kert lesz az irodaház helyett a XII. kerületben.
Nem meri vállalni az önkormányzat az elszálló hitelkamatok és dráguló építési költségek jelentette megnövekedett kockázatot, ezért lefújná a Böszörményi úti ingatlanberuházást. Egyelőre parkolót alakítanának ki a területen, közel 100 millió forintért.
A XII. kerületi önkormányzat a működtetési költségek minimálisra csökkentése érdekében zár be ideiglenesen néhány intézményt.